Garancia

Jótállási, kellékszavatossági és termékszavatossági tájékoztató

19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § s) és w) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. §
(1) E rendeletben foglaltakat kell alkalmazni, ha a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén az eladott ingó dolog hibája miatt a fogyasztó a Polgári Törvénykönyv szerinti kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt (a továbbiakban: szavatossági igény) vagy jogszabály alapján őt megillető jótállási igényt (a továbbiakban: jótállási igény) érvényesít.
(2) E rendelet vállalkozásra vonatkozó szabályait a Polgári Törvénykönyv szerinti termékszavatossági igény érvényesítése esetén a dolog gyártójára is megfelelően alkalmazni kell.

2. § 
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek megállapodása e rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el. A fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés helyébe e rendelet rendelkezései lépnek.

3. § 
(1) Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a vállalkozás a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére és a panasz intézésének – a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló – módjára.
(2) A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja.

4. § 
(1) A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti (Jegyzőkönyv a fogyasztói panaszról.pdf)

a) a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
b) a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
c) a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját,
d) a hiba bejelentésének időpontját,
e) a hiba leírását,
f) szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
g) az (5) bekezdés szerinti eset kivételével a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.

(2) Ha a vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzőkönyvben meg kell adni.
(3) A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
(4) A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
(5) Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
(6) A vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
(7) A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak.

5. § 
A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

6. § 
(1) Kijavításra vagy – a 4. § (5) bekezdése szerinti esetben – a szavatossági vagy jótállási igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében az ingó dolgot elismervény ellenében kell átvenni, amelyen fel kell tüntetni

a) a fogyasztó nevét és címét,
b) a dolog azonosításához szükséges adatokat,
c) a dolog átvételének időpontját, továbbá
d) azt az időpontot, amikor a fogyasztó a kijavított dolgot átveheti.

(2) Az (1) bekezdésben előírtak a szavatossági vagy jótállási igényről felvett jegyzőkönyvben is teljesíthetők.

7. § 
(1) Ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény bejelentéséről.
(2) A javítószolgálat a kijavítást az 5. §-ban előírtak betartásával köteles elvégezni.
(3) A javítószolgálat a kijavítás iránti jótállási igény intézésekor a 6. § (1) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával köteles eljárni.

8. § 
(1) A 4–6. §-ban, valamint a 7. § (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

9. § 
Ez a rendelet a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

10. § 
E rendelet rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.

Jótállási kötelezettségünk nem terjed ki a rendeltetésellenesen használt, vegyi anyaggal érintkezett, extrém igénybevételnek kitett termékekre.

 

Jótállási, kellékszavatossági és termékszavatossági tájékoztató

1. Jótállás
1.1. A Vállalkozást az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet mellékletében felsorolt terméktípusokra vonatkozóan jótállási kötelezettség terheli. A jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
1.2. A jótállás időtartama egy év, amely a termék Fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a Vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

2. Kellékszavatosság
2.1. A Vásárló hibás teljesítés esetén a Vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
2.2. Kellékszavatossági igénye alapján a Vásárló - választása szerint - :
a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Vállalkozásnak - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a Vásárlónak okozott érdeksérelmet; vagy
b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Vállalkozás költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a Vállalkozás a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a Vásárlónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
2.3. A Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a Vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Vállalkozás adott okot.
2.4. A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Vállalkozással. A szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a Vásárló már nem érvényesítheti.
2.5. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vásárló igazolja, hogy a terméket a Vállalkozástól vásárolta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után a Vásárló köteles bizonyítani, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

3. Termékszavatosság
3.1.A termék hibája esetén a Fogyasztó - választása szerint - a 2. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Termékszavatossági igényként a Fogyasztó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Termékszavatossági igényét a Fogyasztó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti.
E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
A Fogyasztó termékszavatossági igényét kizárólag a termék gyártójával vagy forgalmazójával szemben érvényesítheti.
A termék hibáját a Fogyasztónak kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
3.2. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén a Fogyasztó a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti. A Fogyasztó ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a jótállásból fakadó jogok a 2. és a 3. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

 

Panasz ügyintézés:

A panaszkezelés részletes szabályait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény tartalmazza.
https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700155.TV

Keressen meg minket a termékkel/termékekkel vagy a szolgáltatói tevékenységünkkel kapcsolatosan felmerült panaszával az alábbi elérhetőségeken:

Levelezési cím: Leveleki Miklós E.V.
Telefonszám: +36 30/303-6134
E-mail: info@penztarcanet.hu   

A Fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő személyesen:

Ügyfélszolgálati iroda helye: 6500 Baja Czirfusz Ferenc utca 18.
Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: H-P: 8:00-16:00
Tel./Fax: 0630/303-6134
E-mail: info@penztarcanet.hu

Ügyfélszolgálatunk a szóbeli panaszt soron kívül intézi. Ha nincs lehetőség az azonnali intézkedésre, vállalkozó a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, melyet soron kívül elküld panaszos részére, amit Vállalkozó 3 évig köteles megőrizni.

Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 5 napon belül érdemben megválaszolja.

A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról írásban tájékoztatja a Fogyasztót. 

www.penztarcanet.hu webáruházban forgalmazott termék meghibásodása esetén elérhetőségeink valamelyikén kaphat bővebb felvilágosítást a teendőkről. Kérjük, keressen meg minket a 0630/3036134-es telefonszámon, vagy e-mailben.

Hova küldje vissza a terméket/termékeket a szavatosság és jótállási igényeinek érvényesítése céljából:

-  Leveleki Miklós E.V., 6500 Baja, Czirfusz Ferenc utca 18.

Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a Fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a Fogyasztónak átadja vagy megküldi Fogyasztó részére. Eladó jegyzőkönyvet vesz fel a Fogyasztó bejelentett igényéről és átvételi elismervénnyel igazoltan veszi át a terméket garanciális probléma esetén.


Ajánlom ismerősnek

Küldés Kilépés
Termék nyomtatása
Nyomtatás Kilépés
Kérdés a termékkel kapcsolatban

Küldés Kilépés
A termék a kosárba került
X
Vásárlás folytatása Kosár megtekintése